Fabula Rasa

Amióta csak meghallottam a címet, azon gondolkoztam, hogy mi köze a flamencónak Locke-hoz. Aztán úgy döntöttem, feladom a filozofálást, és tiszta lappal indulok neki az előadásnak: ott majd kiderül, milyen jelentőséggel bír ez az egy betű eltérés.

Magával ragadó lendülettel indul az előadás, a három táncospár három kapcsolat- vagy személyiségtípusnak megfelelően visz színre a lehetséges kapcsolat- vagy személyiségdinamikák közül hármat - ahogy azt a beharangozókban is olvashatjuk. (Itt van az egyik.) Ugyanitt olvasom, hogy irodalmi adaptációról van szó, egy női szerző novellái ihlették a jeleneteket  - kíváncsi is lettem, milyen lehetett az az írott anyag, amely ennyire üt a színpadon, de sajnos amint megnyitom a belinkelt blogot, lefagy a számítógép...

Az irodalom ezúttal cserbenhagy, térjünk is vissza a filozófiához. Tabula rasa. Fabula rasa. Mondjuk, hogy ami most jön, az tiszta mese? A különböző plakátvariációk nagy kontrasztokkal, szinte monokróm színvilággal nekem már túl tiszták, túl letisztultak, kórházian sterilek is. Vagy egyszerűen csak arra kívánnak felkészíteni, hogy a mostani mese nem a kalandok üveghegyén túl, hanem inkább Samuel Beckett kiürített színpadán játszódik?

Egzisztencialista flamencomese, erősen feminin fókusszal- tetszik. Azért a három (király)lány (egyetlen alkotó egyetlen életének három különböző kivetülése?), az eltáncolt/videóban megmutatott három sors, és a nekik rendelt három fiú, akikkel a viszontagságok utáni záróképben megnyugtató összhangban perdülnek táncra némiképp közelít még a népmesék varázsához. Az időnként a falakon és a szereplőkön táncoló fények és minták is varázslattal töltik meg a teret.

Egyébként meg ott van a sors. A sors leginkább videón jelenik meg, a táncosok feje fölött, amibe beleszólás leginkább annyiban van, hogy integetni lehet neki. (Ez az integetős rész tetszett talán a legjobban. Milyen egyszerű. Milyen sok.) A három főszereplő (király)lány történetét kis filmek által ismerhetjük meg: erre a videós ívre van van felfűzve egy fogaskerekűs álmodozás, melyet a kiszolgáltatottságból való bizonytalan felemelkedés meséje követ, és egy boldog kapcsolat ígérete zár le. Videó és színpad kölcsönhatásáért én külön rajongok, amolyan álom az álomban egy-egy ilyen film. És milyen szépek a vignettáló szegélyű részletek! Egyedül a második videót éreztem túl hosszúnak, repetitívnek: és akkor újra befesti...  Tehetetlen a néző is, akárcsak a megjelenített lány.
A videókhoz mindhárom alkalommal a főszereplő lány szólója kapcsolódik, csodálatos koreográfiák. Ezek azok az alkalmak, amikor levetik végre a (királylány) egyenruhát, és egyéniségként jelennek meg. Ahogy egy barátnőm megfogalmazta: olyan jó tökéletesen kivitelezett mozdulatokat látni a színpadon, kecsességet, flamencós eleganciát.

Egyedül a fiúkat hiányoltam. Jó, jó, női fókusz, de akkor is keveset szerepeltek. Hát nem a férfiak miatt van minden baj? :-) Látni akarjuk a bajok forrását. Mintha a rendezés kicsit bizonytalan lenne a férfiak körül. A plakátok a flamenco és a néptánc kölcsönhatását ígérik, de itt a (férfiakban megtestesített) néptánc elnyomásban van. Pedig milyen nagyszerűen működnek a közös jelenetek, amikor mind a hat táncos a színen van, mozog, él. Remekül illik egymáshoz ez a kétféle mozgás, a lehetőségeket ezúttal kicsit kiaknázatlannak érzem. Reméljük, ennek az előadásnak a nyomdokain újabb koreográfiák is születnek a flamenco és a néptánc fúziójára.

Fabula Rasa: koreográfia, rendezés: Bajnay Beáta. Táncosok: Böröcz Petra, Juhász Zoltán, Kiss Gergely, Lengyel Szabolcs - Micsi, Nagy Bernadett, Urbán Henriett. Jelmez: Bencsik Andi - LaBiandi. Videotechnika: Hosszú Gábor - YettermanFilm. Állókép: Naphon.

Elég korán kezdeni

Esteban Albión jerezi fotós flamencofotóiból több is látható itt: http://estebanperezabionfotografo.blogspot.com/2011/09/la-fiesta-de-la-buleria.html

Inhof Katalin a Spinozában

Szombat este (2012. jan. 21.) ismét meg lehetett nézni Inhof Kati társulatát a Spinoza Színházban. Ismét, hiszen ez a kicsi színház körülbelül másfél havonta műsorára tűz flamencót. Kiváló ez a hely: az ember a szorosan pakolt széksorok között furakodik, pakolgatja a lábát, ami sehogy sem fér el, s közben tologatja a széket, hogy ellásson az előtte levő válla felett, de azért ne takarjon ki mindent a mögötte ülő elől. Mindezek kitöltik a nézőtérre beengedés és a teátrális 10 perc késés időközét. Ha pedig véletlenül a fenti műveletek közepette gyomorba találjuk könyökölni a szomszédunkat, akkor még kapcsolatot teremteni is lehet.

1. A színpad

Erről a kicsi, zsúfolt nézőtérről merednek a kíváncsi szempárok a táncos felé. Na ná, a színpad is aprócska, két táncos (egyál)talán nem is férne el, bata de colában táncolni pedig a mikrofonállványok helyzetének mindenkori precíz figyelembevételét kívánja. Persze láttam én már ezen a színpadon bata de colás guajirát, kerülgetett is a szívroham mindvégig. Leendő nézőknek írom, hogy a színpad elrendezése folytán a jobb oldali széksorból látni jobban a táncost, és a bal oldaliból inkább a zenészeket. Akikkel teljesen tele van a színpad, hiszen most két gitáros is játszik, Nick Palmer és Bank Dénes, továbbá ott van még Nyári Gergő a cajónján, és Kallai Nóra a csellója mögött. 

2. A zene

A zene remek. A mostani előadás zenei betétei a könnyűzene felé nyitnak. Ha az ember igyekszik úgy helyezkedni, hogy egyszerre mindkét gitárost lássa, minden egyes másodpercben rácsodálkozhat arra, hogy mennyire más ez a két jellem, és mégis ugyanazt a flamencót játszák. Az egyik színész és izgága, a másik komoly és mosolygós (igen, egyszerre.) A cselló remekül illik a flamencóhoz, egyszerre lesz tőle drámai és lágy a légkör. Fogalmam sincs, ezt hogy csinálja... Főleg a rumbában tetszett a hangszer és a táncos párbeszéde. Valamiért az interneten szinte kizárólag farrucát kísérő csellóról lehet videókat nézni, holott bármilyen palosban elképzelhető, ha kreatív a csapat. 

3. A tánc

Ezt a Spinoza Színházat táncelőadásokra találták ki. Mármint a közönség szempontjából: a nézőtér szinte egybeolvad a színpaddal, a nézők együtt tartják vissza a lélegzetüket, a táncos mozdulatai megtöltik a teret. Ehhez nyilván jó táncos is kell, erős színpadi jelenléttel. Egy klasszikus gitárdarab után lépett Kati a színpadra egy tarantóval. Drámai, ütős kezdet. Ezt éles váltással egy bulizós tangó követte, vidáman, kacéran, nyitottan. Általános farruca-elfogultságom ellenére azt mondhatom, ez a szám tetszett szombat este a legjobban. A zenészek duókkal és szólókkal szórakoztattak bennünket, közben egy táncolt sequiriya során ismét komolyra fordultak a dolgok. Nagy erő van ebben a táncban. Az est végén aztán én is megkaptam a farrucámat, amelyet egy rövid bulerias fiesta követett. El tudtam volna még nézni-hallgatni a társulatot egy darabig. 

A képnek semmi köze a cikkhez.

Mióta Bergson megkülönböztette az objektív és a szubjektív időt, mindannyian tudjuk, 50 percet sokféleképpen lehet értékelni: ha hóesésben késik a busz, akkor hosszú, de ha Inhof Katit kell nézni táncolni, akkor rövid. Ha vizsgatételeket kellene még gyorsan elsajátítani, akkor rövid, ha intenzíven táncolni kell, akkor hosszú.

Amit hiányoltunk

- Nyári Gergő tablaszólóját. Jó, jó, volt helyette cajón, de akkor is.

- Kicsit több palmast.

- Még több buleriast!

Ami nagyon megfogott

- Hogy a kikötődött cipőfűző egyáltalán nem lehet akadály.

- A táncos ruhái, a rafinált minták és rétegek.

- A cselló és a tánc együtt.

Linkelek nektek egy alegrias, mert bár az nem került előadásra szombaton, az is nagyon szép tánc :-).

Flamenco bútorok

Van az üres színpad, fekete, poros, tág tér.
Van a színpad zenekarral háttérben, változó számú gitáros, énekes. Széktámlák csillogása a reflektorfényben.
És van a gazdag díszlet, amiben versenyezni kell a tárgyakkal a figyelemért.

És időnként, (talán van, aki azt mondja: rendszeresen) előkerül egy-egy bútordarab, ami már nem díszlet, hanem az előadás fontos eleme, alkotója,  meghatározója.

Leggyakrabban természetesen szék.

Lehet szemérmes hokedli is, letakarva illedelmesen.

Lehet zongoraszék agyaggal.

Lehet óriási hintaszék.

Lehet asztal.

Lehet azonosítatlan multifunkcionális IKEA-darab, melyre tetszés szerint homok szórható.

Lehet szekrény.

És lehet koporsó is.

A nap fotója - Rocio Molina

Bantu flamenco

a Timbila Muzimba együttes

Hamarosan színpadra kerül egy magyar néptánccal ötvözött flamenco-előadás. Tele van az internet mindenféle fúziós videókkal, épp itt volt az ideje, hogy a magyar néptánccal való találkozás is létrejöjjön. (Vagy ha volt is ilyen korábban, itt az ideje egy újabb szeánsznak.)
Amíg várunk, ajánlom mindenkinek szeretettel a flamenco és a bantu világzene keresztezésével létrehozott izgalmas videót. Link.
Nem tehetek róla, de megint egy Daniel Navarro videó... Akit érdekel, a 2010-es Mozambiki program több részletét is kibogarászhatja.
Mindegyikben közös: Danielt akkor szeretjük a legjobban, ha facsarni lehet az ingét.