Inhof Katalin a Spinozában

Szombat este (2012. jan. 21.) ismét meg lehetett nézni Inhof Kati társulatát a Spinoza Színházban. Ismét, hiszen ez a kicsi színház körülbelül másfél havonta műsorára tűz flamencót. Kiváló ez a hely: az ember a szorosan pakolt széksorok között furakodik, pakolgatja a lábát, ami sehogy sem fér el, s közben tologatja a széket, hogy ellásson az előtte levő válla felett, de azért ne takarjon ki mindent a mögötte ülő elől. Mindezek kitöltik a nézőtérre beengedés és a teátrális 10 perc késés időközét. Ha pedig véletlenül a fenti műveletek közepette gyomorba találjuk könyökölni a szomszédunkat, akkor még kapcsolatot teremteni is lehet.

1. A színpad

Erről a kicsi, zsúfolt nézőtérről merednek a kíváncsi szempárok a táncos felé. Na ná, a színpad is aprócska, két táncos (egyál)talán nem is férne el, bata de colában táncolni pedig a mikrofonállványok helyzetének mindenkori precíz figyelembevételét kívánja. Persze láttam én már ezen a színpadon bata de colás guajirát, kerülgetett is a szívroham mindvégig. Leendő nézőknek írom, hogy a színpad elrendezése folytán a jobb oldali széksorból látni jobban a táncost, és a bal oldaliból inkább a zenészeket. Akikkel teljesen tele van a színpad, hiszen most két gitáros is játszik, Nick Palmer és Bank Dénes, továbbá ott van még Nyári Gergő a cajónján, és Kallai Nóra a csellója mögött. 

2. A zene

A zene remek. A mostani előadás zenei betétei a könnyűzene felé nyitnak. Ha az ember igyekszik úgy helyezkedni, hogy egyszerre mindkét gitárost lássa, minden egyes másodpercben rácsodálkozhat arra, hogy mennyire más ez a két jellem, és mégis ugyanazt a flamencót játszák. Az egyik színész és izgága, a másik komoly és mosolygós (igen, egyszerre.) A cselló remekül illik a flamencóhoz, egyszerre lesz tőle drámai és lágy a légkör. Fogalmam sincs, ezt hogy csinálja... Főleg a rumbában tetszett a hangszer és a táncos párbeszéde. Valamiért az interneten szinte kizárólag farrucát kísérő csellóról lehet videókat nézni, holott bármilyen palosban elképzelhető, ha kreatív a csapat. 

3. A tánc

Ezt a Spinoza Színházat táncelőadásokra találták ki. Mármint a közönség szempontjából: a nézőtér szinte egybeolvad a színpaddal, a nézők együtt tartják vissza a lélegzetüket, a táncos mozdulatai megtöltik a teret. Ehhez nyilván jó táncos is kell, erős színpadi jelenléttel. Egy klasszikus gitárdarab után lépett Kati a színpadra egy tarantóval. Drámai, ütős kezdet. Ezt éles váltással egy bulizós tangó követte, vidáman, kacéran, nyitottan. Általános farruca-elfogultságom ellenére azt mondhatom, ez a szám tetszett szombat este a legjobban. A zenészek duókkal és szólókkal szórakoztattak bennünket, közben egy táncolt sequiriya során ismét komolyra fordultak a dolgok. Nagy erő van ebben a táncban. Az est végén aztán én is megkaptam a farrucámat, amelyet egy rövid bulerias fiesta követett. El tudtam volna még nézni-hallgatni a társulatot egy darabig. 

A képnek semmi köze a cikkhez.

Mióta Bergson megkülönböztette az objektív és a szubjektív időt, mindannyian tudjuk, 50 percet sokféleképpen lehet értékelni: ha hóesésben késik a busz, akkor hosszú, de ha Inhof Katit kell nézni táncolni, akkor rövid. Ha vizsgatételeket kellene még gyorsan elsajátítani, akkor rövid, ha intenzíven táncolni kell, akkor hosszú.

Amit hiányoltunk

- Nyári Gergő tablaszólóját. Jó, jó, volt helyette cajón, de akkor is.

- Kicsit több palmast.

- Még több buleriast!

Ami nagyon megfogott

- Hogy a kikötődött cipőfűző egyáltalán nem lehet akadály.

- A táncos ruhái, a rafinált minták és rétegek.

- A cselló és a tánc együtt.

Linkelek nektek egy alegrias, mert bár az nem került előadásra szombaton, az is nagyon szép tánc :-).