Danielek párharca

Nézzétek meg ezt a videót. Természetesen flamenco, autentikus és rossz minőségő. És kb a felénél elkezd táncolni egy 8-10 éves kisfiú, Daniel Paterna. Remélem, hogy fogunk még róla hallani! De ha van egy kis idő, érdemes nem beletekerni a felvételbe: szerintem ez egy amolyan andalúz spontán utcai-családi teadélután lehet, és mint olyan, igen tanulságos.
Először is, a ruhák. Másodszor is, a bútorok, tárgyak. Harmadszor is, az arcok, amikor az izgága kamerás forgolódik. Negyedszer is a házak, maga az utca.

Aztán színre lép Daniel (aki persze sejthette, hogy felveszik az ügyet, és magára öltötte ünnepi ingét), és az ember még levegőt venni is elfelejt.
Hát már vagy ötször megnéztem ezt a videót, de még mindig szétzilálja a szívritmusom.

Hozzám hasonló fanatikusoknak, illetve hozzám hasonló laikus érdeklődőknek ajánlom ezt a másik videót, ahol Daniel Paterna táncol egy másik Daniellel, Daniel Navarróval, aki tegnap óta a kedvenc táncosom.

Itt Daniel Navarro kezdi egy alegriasszal, és bár időnként levágják a fejét, bőven van mód és lehetőség egyik ámulatból a másikba esni. Ezután egy hatásos belépővel folytatja az alegriast Daniel Paterna, hogy aztán a végén átcsapjon az egész buleriasba, amikoris a két táncos felelget egymásnak, és az ember azt se tudja, kinek szurkoljon! Feje tetejére áll a világ!

Daniel Navarro - bulerias

Vicente Amigo a Müpában. Sangre Nueva a Ramban.

Időnként sikerül Magyarországra szervezni egy-egy flamenco császárt vagy istent, fogalmam sincs, hogy kinek, vagy hogyan, de szívesen lennék az asszisztense, vagy dolgoznék a munkakörében.

Vicente Amigo

Múlt héten két flamenco-esemény is "megmozgatta Budapestet", de nagyon másképp ám! Kedden, december 13-án a RAM Colosseumban lépett fel A Flamenco világöröksége - Sangre Nueva & Jóvenes Flamenco című produkció, melyet a Spanyol Nagykövetség és a Cervantes Intézet  közösen hozott ide. Idézem a beharangozót: "a flamenco legjava gitárra, énekre és táncra komponálva. Egyetlen alkalommal most Budapesten is látható az a táncegyüttes, amely produkciójával az UNESCO világörökség részévé emelte a flamenco táncot. A Kihagyhatatlan élmény a RaM Colosseum nagyszínpadán!"

Na ez így egészen biztosan nem igaz, és jól seggbe kéne rúgni azt a marketingest, aki egy ilyen mondatot le mer írni.
Az ő munkakörében nem dolgoznék.

Mindenesetre az előadásban a folytonos székpakolás, és az ebből eredő hosszú csendek számomra elég nehézzé tették, hogy úgy istenigazából belefeledkezzem a zenébe. A színpadon gitárosok, énekesek, és táncosok váltották egymást, különböző kombinációkban: úgy éreztem, túl nagy nekik a tér, hogy ekkora teret nem tudnak beénekelni, vagy megteremteni azt az intimitást, ami a flamencóhoz kell. /Vagy csak túl távol ültem?/ És az, hogy folyton át- és újrapakolták a székeket, mikrofonokat, kontrollhangfalakat, ismételten csak a leküzdendő tér tágasságára irányította a figyelmet... Na ez nem tetszett. De a tánc az jó volt. Egy női és egy férfi volt, először szólót táncoltak, majd közösen egy farrucát. Találtam a neten egy videót, ahol először sokat beszélnek (ezt a részt átugrottam), majd a lány táncának egy részlete nézhető meg. Egyébként pedig, ami a videóból sajnos le nem szűrhető, ámde releváns  tartalom, hogy csak ott és csak akkor lehetett kiguvadt szemmel nézni, ahogy egy f é r f  i alegriast táncol /persze miért ne táncolhatnának, csak úgy ánblokk kevesebbszer láttam férfi táncost, mint nőt/.
Mint azt később megállapítottuk, nagyon tudtak ezek a táncosok, csak nem rakták oda magukat, nem akarták a legjobb formájukat hozni, elkápráztattak minket takaréklángon.

Erről a minketről azért még írnék. A RAM Colosseum "A főváros első élményszínháza". Ez a szlogenje. Itt az Experidance játszik, továbbá operetteket és bármi mást is bemutatnak, amelyhez nagy hely kell a színpadon. A közönségben tudhattuk az ország mamagésáját is. Engem nagyon idegesített a folyamatosan kialakuló vastaps /bárkivel beszéltem, senki mást nem zavart amúgy.../, szóval az én készülékem lehet rozsdás, de szerintem 1) nem volt ez akkora nagy vasziszdasz 2) amikor még nincs vége a táncnak, még a táncos nem fejezte be, ne tapsoljanak bele. De hát ez egy ilyen este volt.

Adódik a kötőelem, hogy ezzel szemben... Na de ezt a degradáló hangnemet tegyük félre, mert jó volt a Colosseumos flamenco, csak nem annyira, mint ahogy megfellengezték, illetve eltörpülgetett a szombati Vicente Amigo koncert mellett. Most akkor nem hasonlítom össze a helyszínek névmágiáját, de ez a koncert a Művészetek Palotájában tartatott, és a végén állva tapsolt a közönség. Vicente Amigo arról nevezetes, hogy a számára készülnek a legművészibb képeket bemutatni akaró, épp ezért jó semmitmondó flamenco kliippek, mint például ez, és hogy ezen a klipjén nem tudtam visszatartani a nevetést. De most hogy egy kicsit védjem, a képi világért nem ő a felelős, a vízben a kéz igenis jó ötlet, amit ebben a klipben láthattok, és a zene az meglehetősen odavág, no.

Daniel Navarro

Jut eszembe, Vicente Amigo videokliprendezői pozícióját sem utasítanám vissza.
Vagy az ő asszisztenséét.

Ilyen akusztikus varázslást hallgatni a MÜPÁban közel két órán át engem még másnapra is másállapotba ringatott, és időnként még mindig azon kapom magam, hogy elfelejtem becsukni a számat. Van ez így. /Remélem most mindenki úgy olvas, hogy Vicente Amigo csörgedezik a fülében!/

A koncertre Vicente hozott még egy gitárost, egy fantasztikus énekest, két cajónost, és egy táncost, Daniel Navarrót. Az összes zenész mosolyogva, meg nem játszott könnyedséggel játszott a színpadon, csodálatos volt őket nézni is, nem csak hallgatni. Daniel másfél órát compasolt /tapsolt/ azért, hogy két számban táncoljon - ez ám az alázat! A világsztár gitáros pedig simán alájátszott, kísérte, előre engedte - ez is ám alázat.

Teljesen odavagyok ettől a Danieltől (is)! Mellette is el tudnék képzelni valamilyen pozíciót! :-)