Israel Galván - Budapesti fotók

Éberling András fotói a március 16-i előadásról.

A táncos profi(l)ból

Zsonglőrködik a testével.

Israel Galván tegnapi előadása során, úgy az első húsz perc elteltével, egyszer csak azt vettem észre, hogy tátva van a szám. Gyorsan becsuktam, de az ámulatból azóta sem sikerült teljesen felocsúdni.

Persze nem is kell. Mindenki, aki látta, másfél óra alatt olyannyira aklimatizálódott az aranykorhoz, hogy azóta is abban él. Hogyan lehet valami egyszerre tradicionális és formabontó? Drámai és vicces? Robotbalett és féktelen bulerias? Kőkeményen technikai, de mégis légiesen könnyed? 2005-ben a határok feszegetéséért, körbetáncolásáért és mégis a gyökerekbe kapaszkodó koreográfiáiért megkapta a Premio Nacional de Danza díjat, (kb. nemzeti táncdíj) a spanyol kulturális minisztériumtól "Creación" kategóriában.

A most hazánkba érkezett Aranykor (La edad de oro) koreográfiája is ebből az évből származik, az év flamenco előadása lett, és azóta rekordot döntve Galván több, mint 200 alkalommal táncolta el. Természetesen a koreográfus elme nem bírja megállni, hogy ne változtasson, de a lényeg ugyanaz. "Úgy tekintek rá, mint egy lakásra, amelyben a bútorokat kicsit mindig változtatja az ember" - mondja róla Galván. "De mindig ugyanazt a levegőt lélegzed." A siker kulcsa, Galván szerint, a szerénység: csupán egy gitáros és egy énekes kíséri, akik ugyanolyan fontos részei a shownak, mint a táncos. Ennek (egyik) jele, hogy a gázsit is igazságosan harmadolják. Ők is magukénak érzik az előadást, lélegzetelállító szólóik után mosolyogva kortyolnak a közönség egészségére a vastaps alatt. David Lagos énekes és Alfredo Lagos gitáros olyan természetesen egészítik ki a lélegzetelállító szólókat, mintha egyetlen egész lélegezne a színpadon. (Ez lenne az aranykor? A tökéletes egység a zenében, táncban?) Az interjúban, amit Galvánnal olvastam, a színpadi munkáról meglepően szerényen nyilatkozott: "Azt akarom, hogy az előadás jó legyen. Ez egy csapatmunka. Sokszor kérek a zenészeimtől tanácsot a színpaddal kapcsolatban. Nagy tudásúak és intuitívebbek, mint sok színházi szakember." "A legfontosabb a kommunikáció. Mindenki hozzáad valamit"
Az Aranykorban számomra az egyik legnagyobb élmény az energia volt. Akárhány youtube videót nézhetek, a színpad dinamikája egyáltalán nem jön át. Hogy ez nem csupán koreográfia, hanem hang, hangerő, súly, párbeszéd.

Flamencoelemeket újrahasznosító egyiptomi.

A másik nagy élmény, szintén kevéssé youtube-kompatibilis, a tér: a hatalmas színpad mintha egyetlen sík lett volna, ahol a táncos mindig profilban mozog, zsonglőrködik a testével, mint az ókori egyiptomiak. Szerettem, amikor három nagy lépéssel átszelte a színpadot (balról jobbra vagy jobbról balra), majd valamilyen őrült flamencoelemeket újrahasznosító hipergyors mozgás következett, oldalnézetből. Amikor szembe fordult, megtisztelve éreztem magam, és felsóhajtottam: rám nézett! (Na ná!) Ha szembe fordult és felhúzta a szemöldökét, elaléltam. Ha szembefordult, és elhúzta a száját (a jobb kezével, balra), fel kellett locsolni.

Azt írtam az előbb, síkká vedlett a színpad: és már hallom is az ellenérveket, hogy nem is így volt. De így volt, csak távolról sem ilyen egyszerűen. A színpad egyszerre szolgált írógéptengelyként, és egyszerre mozgatta meg az oldalsó, hátsó holttereket. A kreatív térhasználat ugyanolyan védjegye Galvánnak, minta dekonstruált flamenco testtartás, a hasraesős ugrások, a nyitott tenyerű robotikus kínáló mozdulatok,vagy a madárrá változás. A színpadi térben nem a megszokott teatralitással, de nagyon is teátrálisan bánik.

Összegyűjtöttem pár ezzel kapcsolatos videót:
Először is egy keveset nézett érdekesség: egy boxringben táncol, az énekesek boxkesztyűben. Link. És hát valóban, a box nem a tánchoz hasonló izommunka, koreográfia, koncentráció és szórakoztatás?

Rám nézett!

Másodsorban egy 2007-es videó, ahol semmi sem igaz azokból a mondatokból, amelyeket fentebb a térről írtam: Galván egy kerek táncterű elég rosszul megvilágított stúdióban táncol, ebszolúte nem a profilra van kihegyezve a koreográfia. Ami még furcsa, igen, azt hiszem használhatom ezt a szót, az az, hogy a tangos és a bulerias elemei nincsenek az Aranykorhoz hasonló mértékben darabokra szedve és újra összerakva: a táncok szinte már hagyományosnak mondhatók, könnyen felismerhetőek, klasszikusba hajlanak. Link.

Ez a videó azért lehet sokkoló többek számára, mert itt Galván bő nadrágban táncol. Mentségére szóljon, hogy 1998-as felvétel.

Végül ebben a videóban megnézhetjük őt az asztal tetején, majd pedig lisztben táncolni.

Pastora

A napokban zárult jerezi fesztiválon tegező viszonyba kerülhetett a közönség Pastora Galvánnal. A táncosnő 2010-ben a leginnovatívabb előadás díját kapta a Sevillai Flamenco Biennálén, idei, saját magáról elnevezett, őszintén örvénylő műsorától pedig tombol a közönség. A "szakma" pedig gondolkozik (tombolás közben persze), hogy a tradicionális és a modern milyen mértékben mosható össze, s hogy eme összemosások közepette mennyire láthatóan kell megőrizni határvonalukat. A kritika, amit olvastam, Israel Galván koregográfiájának számlájára írja a határfeszegetéseket, ellenben én úgy látom, mit érne a koreográfia, ha nem azonosulna vele az előadó, ha nem párosulna hozzá az előadói személyiség.

Egyedül a szépérzékem időzik az előadás képein egy kicsikét. Őt nehezebb meggyőzni - nem a miniszoknya, nem a rószaszín kötény, nem a fodrok, nem az otthonka, hanem ezek összhatása miatt. Aztán valahogy elkezdek túllátni a ruhán. Pastora lerúgja a babacipőt, és ezzel engem tökéletesen meggyőzött: magával ránt a bulerias. Tegezz te is bátran.

Link a videóhoz.